Idén is angolozunk az adventi naptárunkkal

Published in

Télapós színező Tavaly nagyon nagy sikert aratott a gyerekeimnél a gyufás skatulyából készült adventi naptár. Egész évben nyitott szemmel jártam-keltem a világban, és gyűjtöttem a jobbnál jobb matricákat, hogy a tavaly elkezdett angol ABC-s képeskönyvünket az idén is folytathassuk. Nem is tudom, hogy ki várta jobban december 1-jét, a gyerekek vagy én. :-)

Idén annyit változtattam a tavalyi megoldáson, hogy ahogy időnk engedi, az apró ajándékok megkeresése előtt egy rövid kis feladatlapot kell majd a gyerkőcöknek teljesíteni. Hol valami kis kreatívkodás, hol pedig egy rövid, de aranyos feladatlap vár majd a gyerekekre.

Íme az első napról készült fotók:

Egy kis pont összekötögetés - közben persze angolul számolunk 25-ig - és már kész is van a Mikulás. (Természetesen a 4 és fél éves Gergőnek még segíteni kellett, de ő is ügyesen számolt a nagytesókkal.)

pontösszekötögetős Mikulás

Majd az alábbi szöveg olvasása, és a kép kiszínezése a feladat:

Colour Santa’s hat red.
Colour Santa’s eyes blue.
Colour Santa’s boots black.
Colour Santa’s coat red.
Colour Santa’s mittens yellow.
Colour Santa’s belt green.
Colour Santa’s sack orange.

Télapós színező

Télapós színező

Kész vagyunk. Megkereshetjük végre a ládát? :-)

Télapós színező

Télapós színező

Gyorsan megtalálták!

adventi naptár játékos angolozáshoz gyerekekkel

A mai matrica-adag: frog, violin, trumpet

adventi naptár játékos angolozáshoz gyerekekkel

adventi naptár játékos angolozáshoz gyerekekkel

Előkerült az ABC-s képeskönyv, beragasztgattuk, és feliratoztuk a képeket.

adventi naptár játékos angolozáshoz gyerekekkel

adventi naptár játékos angolozáshoz gyerekekkel

adventi naptár játékos angolozáshoz gyerekekkel

adventi naptár játékos angolozáshoz gyerekekkel

adventi naptár játékos angolozáshoz gyerekekkel

Olyan jó, hogy így várták, hogy elkezdjük végre az adventi naptár bontogatását! Észre sem veszik, hogy közben angolul olvasnak és írnak! Nemhogy teher lenne nekik a nyelvtanulás, inkább büntetés, ha nem csinálhatnák!

Ha kedvet kaptatok, a pontösszekötögetős Télapót itt találjátok! Ki tudja, talán pár nap múlva Ti is megcsináljátok a gyerekeitekkel... :-)

Egy régi kedves BEBE ANGOL-os anyuka elkészítette kisfiának az adventi naptárunkat! Ha kíváncsiak vagytok rá, milyen szép lett, nézzétek meg a facebook-on.

Élvezetes angoltanulást kívánok!


Ez az oldal DRUPAL rendszert használ
Címlap Back To Top