Legnagyobb örömömre a nagy érdeklődésre való tekintettel októbertől már nemcsak bölcsis és ovis korú gyerekeknek lesznek angol foglalkozásaim, hanem indul egy iskolás csoport is 1-2. osztályosoknak.
Nem kis küzdelem árán, de sikerült egy termet szerezni a már amúgy is túlzsúfolt torbágyi iskolában, amiért nem győzök elég hálás lenni. Így ugyanis a gyerekeknek helyben lesznek a foglalkozások, nem kell külön megszervezni, hogy a szülők hogyan juttatják el a gyermeket a helyszínre, ráadásul talán mindenki számára ideális időpontban, közvetlenül a délutáni leckeírós tanóra után, de még 16.00 óra előtt.
Úgy tervezem, hogy az iskolás BEBE ANGOL foglalkozások alapját is a zene adja majd, sok angol gyerekdal és mondóka, de természetesen az életkorhoz igazítva, még több társasjátékkal fűszerezve.
Külön tankönyvet még ebben a korban sem használunk, viszont mindenkinek lesz egy nagy alakú üres (zöld) füzete, amiben majd az angol gyerekdalokkal kapcsolatban rajzolunk, színezünk, ragasztunk, stb. Minden anyagot én viszek majd a foglalkozásokra, a gyerekeknek csak egy nagy üres zöld füzetre és egy színes ceruzákkal felszerelt tolltartóra lesz szükségük.
Természetesen ebben a csoportban is mindenki fog kapni otthonra segédanyagot ajándékba, hogy a tanulás minél élvezetesebb és hatékonyabb legyen, és a szülő is követni tudja, mi zajlik a foglalkozásokon.
A foglalkozások 45 percesek lesznek, az ára pedig 1250Ft/foglalkozás, melyet a hónap legelején, előre kell egy összegben befizetni az adott hónapra. A betegség miatt történő hiányzás a következő hónapban jóváírásra kerül.
Jelentkezni szeptember 30-ig lehet itt, vagy nálam személyesen.
Várok minden érdeklődőt sok szeretettel, zenével, és kreativitással!
Friss hozzászólások
10 év 4 nap
10 év 4 nap
10 év 1 hét
10 év 1 hét
10 év 35 hét
10 év 35 hét
11 év 1 hét
11 év 1 hét
11 év 17 hét
11 év 17 hét